NEM AKARTAM ÖNGYILKOS LENNI!

Mindenki csalódott egyszer már valakiben,van aki többször, és van aki szerencsére csak egyszer. Akik sokszor csalódtak már az emberekben, próbálnak bunkók lenni, nem közel engedni magukhoz az embereket. Valaki a sportba folytja bánatát, van aki rajzol ilyenkor, van aki zenét hallgat, van aki elmegy egyet sétálni, van aki levezeti magán (vagy a falon), és vannak akik öngyilkosok akarnak lenni, én is inkább ebbe a csoportba tartozok.

Van aki csak divatból vagdossa magát, hogy menőbb legyen (találkoztam ilyennel, és még büszkén el is küldte), van aki azon vezeti le a fájdalmát, mert csúfolják, mert kövér, sovány, kicsi a melle stb. Én majdnem mindig ezen vezettem le, vagy tele ettem magam (utána meghánytattam magam, NEM vagyok bulimiás), volt, hogy éheztettem magam,és volt, hogy táncoltam. Mindig más hogy éltem át, a dolgokat. 

Oviskorom óta csúfolnak az alakom végett, mivel nem vagyok valami a sovány, sokat sírtam, de aztán ne érdekelt. Egyszer haza jöttem suliból, az nap is csúfoltak, de már annyira ´nem´ zavart, itthon már a tesóim is bántottak a szavakkal, mindegyik szóval belegázoltak a lelkemben, akkor éreztem nagyon rosszul magam. Nem gondoltam volna, hogy majd pont ők fogják a fejemhez hozzá vágni, hogy ´Dagadt´ és ennek a szónak az összes szinomímáját. Sírva futottam le ilyen pince féleségbe, ott bőgtem ki magam, senki se jött utánam még az anyu se! Találtam egy bicskát, elkezdtem vele játszani, de nem akartam meg vágni magam vele, csak a kezem felett tartottam és csodálva néztem (ne kérdezzétek, hogy miért), majd le jött a bátyám és elvette tőlem, elkezdett kiabálni, hogy ez nem gyerek játék, hogy normális e vagyok, hogy ezt csináltam. Miközben csak fogtam a bicskát, semmi rosszat nem csináltam. Ez után nem nyúltam késhez, féltem tőle, hogy meg vág, nem is egyszer elvágtam vele a kezem, véletlenül még a hámozóval is. (Tudom mit gondoltok, hogy lehet valaki ilyen szerencsétlen). 

Teltek az évek, már nem csúfoltak annyira, már nem mentem sírva haza (csak egyszer, mikor a kapuba elcsúsztam a jégen, de az semmi). Lett ´barátom´, aki ´szeretett´, csak kb. majdnem mindennap megcsalt. Többször is szakítottunk, de mindig vissza könyörögte magát valahogy, de már nagyon megbántam, hogy össze jöttem vele. Mikor a tesóm koszorúcskája volt, aznap dobott ki, mint ha egy rongy lennék, azóta írogatott, de nem írtam vissza neki. Itt még nem bántottam magam, mert itt volt velem az akkori ´legjobb´ barátnőm, itt csak sírtam, meg a halálra gondoltam. Jobb is lett volna akkor innen eltűnni, de nem, anyuék végett nem.

Pár évvel később újra elkezdtem írni az egyik haverommal, aki szerelmes volt belém, de aztán nem tartottuk a kapcsolatot. Beleszerettem. Ő is belém, mondjuk ezt mondta. Jól elvoltunk. Pár hónap után csak a szexről beszélt, nagyon idegesített. Folyton össze vesztünk. Egyszer úgy, hogy hetekig nem beszéltünk, akkor vagdostam  magam először. Kibékültünk. Megtudta, hogy mit csináltam. Megharagudott. Nem beszélt velem. Nem írt vissza. Nem hallgatott meg. A Kingának mindig mindent elmondott. Nekem nem. Megtudtam, hogy megint vagdosta magát. Beszélni akartam vele. Ő elküldött melegebb éghajlatokra. Megint nem beszéltünk. Kingánál aludtam, mikor írt. Egy képet küldött, a keze volt, rajta hegekkel. Sírtam. Kinga beszélt vele. Egyszer csak Kinga nagyon kiakadt. Elküldte a francba, és hogy nyugodtan vagdossa magát. Mikor megtudtam még jobban össze törtem. Miatta szakítottunk. Mikor haza mentem, kerestem egy faragót, mindig abból vettem ki a pengét. Sikeresen eltörtem. Újra vagdostam magam. Hónapokig olyan voltam mint egy zombi, felkeltem, suliba mentem, haza jöttem, Kinga kajával tömött, feküdtem. Anya pár hónap múlva látta csak meg a kezem kiakadt, de most az se érdekelt. Síelni mentünk, kiakartam venni a pengét, nehogy ott vegyék észre a tanítok, de nem volt meg egyik sem. Kétségbe estem, mindenhol kerestem, de nem találtam. Feladtam a keresést. A mai napig nem léptem még túl rajta, még mindig hiányzik, hiányzik az, hogy Babának hívjon amit annyira szerettem. Minden hiányzik.

Nem rég össze vesztem az egyik ´barátnőmmel´ akit már nem mondhatnák barátnőnek. Régebben nagyon jobban voltunk, de ma már egy senki házi kurva lett (bocsi a csúnya szavakért). Akkor a lábamat vagdostam, azt próbáltam takarni. Hála az égnek ez előtti héten nem voltak olyan melegek, ezért járhattam hosszú nadrágba.

 

Mindenki mondta már azt, hogy meg akar halni, megöli magát, de közben, félt a haláltól, félt, hogy valaki fog majd rá gondolni, valakinek fog e hiányozni. Én biztosíthatlak róla, aki ismert, és akinek fontos voltál annak fogsz hiányozni. Még annak is aki nem mutatja ki, hogy kedvel, aki sokat piszkált, aki azt vágta hozzád, hogy dögölj meg, annak is fogsz hiányozni. Főleg a szüleidnek, rájuk is kell gondolni, mert nagyon rossz lehet egy gyereket elveszíteni. SOHA NE AD FEL! 

Megosztás a facebookon